2017. június 20., kedd

17. Fejezet (+16) 2/1 (JK ver.)







[Jungkook szemszöge]


Egyre vadabbul faltuk egymás ajkait, a víz pedig meg már teljesen eláztatta ruháinkat.
- Hyung.. - motyogom csókunkba, de mint aki meg se hallotta folytatta. - Hyung! - kuncogok fel.
Pár puszit lehel még a területre, majd szemembe néz kérdőn.
- Nem gondolod, hogy ezektől meg kéne szabadulni? - mutatok végig ruházatomon, mire elmosolyodott.
Pólóm aljához nyúlt majd egy nagyon profi mozdulattal levettem rólam.
Én sem tétlenkedtem tovább megfogtam felsőjét egy óvatosan leszedtem róla.
Nadrágomat lekaptam magamról, mert már nagyon rám tapadt, ahogy a zokni is, ő pedig csak követte példámat.
Ahogy végignézek rajta hát te jó ég... annyira szexi így vizes hajjal és vizes testtel, hogy mentem elmegyek.
Alsó ajkamba harapva próbálom türtőztetni magam, kisebb-nagyobb sikerrel.
Most őszintén.. létezik a világon olyan személy aki képes lenne ellenállni Kim Taehyungnak?!
Pontosan.
A válasz; nincs.

- Kicsim, ne a szemeddel falj fel. - kuncog fel halkan.
Mire felfogtam mit mondott, csak zavartan megráztam a fejem majd közelebb lépve hozzá, karjaimat nyaka köré fontam, hogy lehúzhassam magamhoz egy csókra.
Óvatosan ízlelgettem puhaságait, mire keze csípőmre tévedt.
Boxerem szélével kezdett el babrálni míg végül le nem húzta, ami nem sokkal később földet ért.
Kiléptem belőle majd errébb hajítottam a többi ruha tetejére.
Vállamnál fogva a hideg csempének tolt és a falhoz szorítva csókoltuk egymást egyre szenvedélyesebben.
Imádom az ilyen forró csókolózásokat vele, esküszöm.
Egy pillanatra elvált tőlem, és tetőtől-talpig végig mért. Pár percig el is időzött tekintete férfiasságomon, majd végül elmosolyodott.
- Az enyém vagy süti. - nyelvét kidugva, végighúzta alsó ajkán majd egy könnyed csókot lehelt számra majd áttért a nyakamra.
Apróbbnál-apróbb puszikkal hintette be a területet míg végül rá nem tapadt.
Óvatosan szívni kezdte az érzékeny pontot, míg keze felfedezte testem területeit.
Tenyereit óvatosan fenekemre helyezte és egy erős szívás kíséretében megmarkolta azokat.
Szemeim lehunyva, fejemet hátra a csempének dőlve, ajkaimat egyre hangosodó nyögések hagyták el.

Nyakamat elengedve áttért a másik oldalra. Szintúgy rátapadt a felületre majd szívni kezdte.
Bal keze elengedte az egyik félgömbömet majd felvezette a felsőtestemen.
Végigsimított minden egyes kockámon, amitől sóhajaim egyre erősödtek.
Minden egyes kisebb érintése alatt megremegtem. Na igen, ő Kim Taehyung, az egyetlen személy aki képes ilyeneket kiváltani belőlem.

Nyakamat most már végleg elengedte és kulcscsontomat lepte el nedves puszijaival, végül ismét megtalálta ajkaimat.
Mindkét kezét a csípőmre helyezte majd lejjebb vitte és combomat kezdte el simogatni.
- Állj terpeszbe..- suttogta ajkaimra. Kicsit bizonytalanul ugyan, de tejesítettem kérését.
Amint terpeszbe álltam kezei combom belső részét kezdték el simogatni.
- Taeh.. - a jól eső érzésre beharaptam alsó ajkam ezzel magamba folytottam az előtörni készülő sóhajaimat.
- Engedd csak ki. - suttogta továbbra is azzal a rohadt szexi, mély hangján, majd kezét feljebb vezette már-már majd hogy nem a heréimhez ért.
Kijelentésére pedig azonnal elhagyta számat a hangosodó sóhajok.

Kezeit elvette a területről és hátrébb lépett. Jobb kezével a vizet elzárta majd csak lihegve meredtem rá értetlenül.
- Csak kezd már egy kicsit szűkös lenni a helyzet.. - nevet fel kicsit zavarban, majd letolja magáról a boxerjét.
Ahogy elnéztem méretén, nem kicsit van felizgulva.. lábaim akaratlanul is megremegtek.
Reakciómon elmosolyodott majd közelebb lépett és teljesen hozzám simult, így az érzékeny részeink is találkoztak egymással...
Ahogy megéreztem tagját az enyémen egyből egy erőteljes nyögés szakadt fel belőlem, ahogy belőle is.
Lejjebb hajolva ajkaimra tapadt majd mély csókba invitált.

Térdhajlatomhoz nyúlt majd felkapott az ölébe. Csókunk egyre vadabb lett, a levegő körülöttünk egyre forróbb.
- Jungkook-ah. - szakad el tőlem nagy nehezen. - Én már nem bírom.. - sóhajt fel gondterhelten.
Kezeim közé veszem arcát majd egy csókot lehelek ajkaira, bátorításképp, hogy léphet nyugodtan.
Ahogy közelebb lépett, megcsörrent a telefonja ami most a mosógépen pihent.

Egyszerre kaptuk felé a fejünket, Tae meg is indult felé de kezénél fogva visszahúztam.
- Hagyjad csak. - rázom meg fejemet, majd lábujjhegyre állva megcsókolnám.. de hátrébb lép.
- De..de ez tuti, hogy fontos. - húzza el száját zavartan.
- Csak nem vártad valaki hívását? - húzom fel egyik szemöldököm, de nem válaszolt.
Ekkor beugrott mikor az ágyon feküdt és nagyban vigyorogva írogatott valakivel. Szóval ő lehet az.
- Ki az? - kérdezek rá, rá se nézve miközben kiszáll és kezét megtörölve felveszi a visító telefont.
- Nem fontos. - suttogja majd beleszól mély aggódó hangján. - Igen?. - hahh... még hogy nem fontos.
Várjunk csak.. azért nem mondja el mert..?
- Az a Hopi gyerek az, igaz?! - lépek ki én is a zuhanyzóból és csuklójánál fogva szembe fordítom magammal, mire kérlelő pillantásokat vet rám.
Hát ezt nem hiszem el!
Pont ilyenkor zavarnak meg? Hát ennek a csávónak is van egy remek időérzéke az biztos.. ez meg még fel is veszi.

Ahogy elhallom Tae hangját nagyon aggódónak tűnik. Mi a franc folyik itt?
- Már is ott vagyok! - ennyit mondd majd kinyomja és öltözködni kezd.
Én csak ledermedve állok és figyelem minden mozdulatát. Komolyan most meg itt hagy?
De hát meg is ígérte, hogy még egy ilyen nem lesz..
- Kicsim sietek, jó? - lép hozzám majd megcsókolna de inkább eltolom magamtól.
A polcról levéve egy törölközőt a derekam köré tekerem.
- Jungkook, kérlek! - áll elém, elállva ezzel az utat. - Ne haragudj rám ezért.. - görbíti le ajkait.
- Ne haragudjak rád? - értetlenkedek. - Hanyadjára történik már ez?!
- Tudom, tudom! De ez most nagyon fontos!
- Mert én nem vagyok az? - húzom fel a szemöldököm. - Tudod mit? Ne válaszolj, csak menj. - mutatok az ajtó felé.
- Már hogy ne lennél az? Te vagy az életem!
- Ezt mondd annak akit érdekel. - kerülöm ki majd a szobába veszem az irányt.
- Jungkook kérlek ne hisztizz! - kiabál utánam.
- Nem hisztizek! - emelem fel én is a hangomat. - Csak már unom érted?! - fordulok felé. - Unom, hogy mindig megzavarnak, és az az érdekes hogy mindig ő! - rázom hitetlenkedve fejemet. - Neki nincs saját élete? Miért kell mindig rajtad lógnia?
- Na Jungkook  álljon meg a menet! - rázza meg a fejét. - Mielőtt idejöttél ő volt a legeslegjobb haverom, ahogy most is és sülve-főve együtt voltunk, többet mint mióta együtt vagyunk szóval inkább örülhetnél annak, hogy már azóta nem olyan a kapcsolatom vele! - mintha egy kis dühösséget vélnék felfedezni hangjában.
- Aha.. szóval.. - nyelek egy nagyot. - Szóval azt mondod, hogy az én hibámból, hogy ide jöttem és hogy együtt vagyok veled megromlott a kapcsolatod vele?
- Mi? Nem ! Én nem úgy gon-
- Elég Tae.. - suttogom magam elé. - Elég legyen már, elegem van. - óvatosan halántékomhoz nyúlok ugyan is a fejem, ettől már teljesen szétmegy. Lelkileg már kezdek elfáradni a veszekedésben, és hogy mindig én vagyok a hibás érte.
- Kicsim.. - lép közelebb de megállítom.
- Menj csak. - foglalok helyet lassan ágyamon.
- Kics.. - ekkor megcsörrent ismét a telefonja. - Aish.. - hozzám fut majd szorosan magához ölel. - Nagyon, nagyon szeretlek te hülye. - hajamba puszil majd kiszalad az ajtón.

Arcomat a tenyerembe hajtom majd csak némán, csendben ülök ágyamon a sötét szobában.
Nem tudtam, hogy olyan nagy barátok voltak Hopival vagy kivel.
Aish.. hogy bárhova megyek mindig csak bajt okozok.
Mondanám, hogy kár volt idejönnöm de nem tehetem. Hisz ez volt életem legjobb döntése mert találkozhattam ezzel a csodával.
Ezzel a csodával aki a világ legboldogabb emberévé tesz de az ilyen helyzetekben a legboldogtalanabbá.
De ha róla van szó, elfogadom ezt a fájdalmat.

Nem tudom mi lehetett az a rohadt fontos dolog, ami miatt el kellett mennie, de ezek szerint ő tudta hogy fog kapni egy fontos hívást és menni kellesz.
Szólhatott volna azért.

Szekrényemhez léptem majd kivettem egy új boxert amit magamra is vettem egy fekete szaggatott nadrág kíséretével.
Végül Tae részéhez sétáltam és kikaptam az egyik fekete pólóját és azt is felvettem. Így érezhetem illatát még ha nincs is itt mellettem.
Kezemmel hajamat összeborzoltam majd belebújtam cipőmbe és kiléptem az ajtón, kulcsra zárva azt a végén.

Az egyetlen barátom ajtajához sétáltam majd megkopogtam.
"Kilehet az...?" gondolkodik el hangosan. "Egy pillanat" kiabált ki majd trappolást hallottam.
- Hát te? - nézett rám nagy szemmel Jimin.
- Hát én. - nevetek fel.
- Bejössz? - lép arrébb hogy beférjek.
- Nem akarsz inkább sétálni? - mutatok a másik irányba.
- Ilyenkor? - dörzsöli meg szemeit.
- Miért ne? - nevetek fel.
- Hát.. öhm.. baj van? - mér végig aggódva.
- Csak jól esne, ha beszélgethetnék valakivel.. - húzom el számat.
- Egy pillanat! - visszaszaladt majd pár perc után rendesen felöltözve és egy dzsekivel a kezében kilépett.

- Mi van Tae-val? Már mint ő nem hallgat meg? - kezdeményez beszélgetést mikor kilépünk a hatalmas épületből fél 11kor.
Kérdésen felnevetek, mire értetlen pillantásokat kaptam.
- Tae-nak mindig akad fontosabb dolga is. - húzom el számat.
- Mi történt? - lök meg óvatosan. - Összevesztetek? - tényleg érdekli mi van velem, és ezért annyira hálás vagyok neki.
- Nem kicsit.. - sóhajtok fel.
- Min?
- Inkább azt kérdezd kin..
- Egy csaj?
- Dehogyis.. - nevetek fel. - Még csak az kéne..- motyogom.
- Hát akkor? - értetlenkedik.
- Hope vagy Hobe.. vagy mit tudom én. Na, ő miatta. - vakarom tarkómat.
- Mit tett az az idióta? - szorítja ökölbe a kezét, de elnevette magát a végén.
- Tae azt mondta, hogy miattam ment tönkre a barátsága vele.. vagyis nekem ez jött le, ahogy hozzám vágta a szavakat. - foglalok helyet egy padon.
- Biztos, hogy nem így gondolta - simít végig hátamon. - De ha már itt tartunk.. mi is van köztetek V-vel? - ül közelebb.
- Hát tudod.. - motyogok össze-vissza zavartan. - E-ez ez elég bonyolult.. - mit mondhatnék?
- Áááh! - legyint. - Szereted, igaz? - mosolyog kedvesen felém.
Wow ez honnan jött neki? Vagy ennyire látni rajtam?
- Vagy már együtt is vagytok? - na ezt hogy találta el? Mit tud még ez a gyerek? Gyerek? Hh, idősebb nálad Jungkook..aish..

Reakciómon csak felnevetett, majd közelebb ült.
- Tudod.. - suttog, hogy csak én halljam. - Nekem is van barátom. - kijelentése teljesen ledöbbent. Jiminnek a fiúk..? Na neeem.. képtelenség! Esküszöm első ránézésre azt mondanám, hogy nagy nőcsábász!
- Ko-komolyan?! - lepődök meg, állam meg lehet valahol a földet súrolja.
- És ismered is.. - vakarja tarkóját zavartan. Ha Hopi az én esküszöm hanyat vágódok.
- Ki-ki az? - kérdezem kicsit hangosan mire felnevet. Most teljesen kíváncsivá tett. - Nem hülyéskedsz velem? - esküszöm nem nézném ki belőle..
- Nem hülyéskedek nyugi. - rázza meg a fejét. - És tudod az osztályban van egy Min Yoongi nevű srác. Na ő az én életem értelme.. - arcát teljesen elöntötte a pír, ezek szerint nem basz át ezzel.
- Na neeem! - nevetek fel. - Ő belőle végképp nem nézem ki! - lepődök meg teljesen.
- Tudom, tudom én sem, de most mond meg! - nevet fel büszkén. - Nekem sikerült megfognom a szívét és engem szeret, hiába néz ki egy flegma, bunkó alaknak, velem egyáltalán nem az. - mesél párjáról csillogó szemekkel.

Vajon én is így nézek ki ha Tae-ról mesélek? Jézusom mennyire hiányzik már..
- Hogy jöttetek össze?  És mióta? - gondolkodom el. - Kik tudják még ezt? - teszem fel a kérdést ami nagyon érdekel.
Épp szóra nyitná a száját de a távolból egy ismerős nevetést hallok ami egyre közeledik.
- Hát ti? - szólal meg Jimin meglepve mikor elénk ér szerelmem, J-Hope társaságában.
Na tessék.. csak gondolnom kell rá és már, már is megjelenik.

2017. június 6., kedd

16. Fejezet





[Jungkook szemszöge]


Oké.. nagy levegőt Jungkook és nem lesz semmi baj.. 
Ettől a mondatától ezerszer gyorsabban kezdett el verni a szívem. Most komolyan.. miért játszik így az érzéseimmel? 
- Kim Taehyung! - szólok rá hangosabban, mire csak felnevet reakciómon. - Normális vagy? - lépek párat hátrébb. - Van fogalmad róla, hogy mit teszel a szívemmel? - háborodok fel.
- Jaj kicsim~.. - lép a hátamhoz majd hátulról átölel, fejét pedig vállamra helyezi. - Ugyan azt csinálom vele, amit te az enyémmel. - majd egy pár kisebb csókot nyom nyakamra amitől teljesen kiráz a hideg.
Kijelentésén pedig elgondolkodom.. szóval bármit mondok az rá ugyan úgy hat ahogy rám? Nem hinném. Én már csak a pillantásától képes lennék meghalni.
- Min gondolkozol ennyire? - egy mozdulattal szembe fordít magával, kezeit pedig csípőmön pihenti.
Mélyen szemeimbe néz és mire megszólalnék ő hamarabb megteszi. - Gyönyörű vagy.. - suttogja maga elé azzal a rohadt mély hangjával majd lassan közelíteni kezd felém.
Nagyot nyelek mikor már csak pár centi választ el ajkaitól.
- T-tae..- suttogom de abban a pillanatban ajkaimnak is esik.
Ajkait lassan kezdi el mozgatni az enyémen és ez egy szusszanást vált ki belőlem.
Ajkaimat én is mozgásra kényszerítem mire nyelvét megérzem alsó ajkamon ahogy végig húzza.
Egyből leengedem állam kérésére és már már is a számban matat vele.
Amint megtalálja az én érzékelőszervem egyből vad mozgásra biztatja, belőlem pedig kisebb nyögést vált ki a hevessége de tetszik.
- Jungkook.. - suttogja ajkaink közé. - Amikor.. - vál el tőlem, homlokát pedig az enyémnek dönti. - Amikor tegnap este daddy-nak szólítottál alattam fekve az teljesen beindított. - néz szemeimbe beharapott ajakkal.
Az arcomat egyből átvette a pír és így muszáj volt elkapnom tekintetem. Hogy jelentheti ki ezt csak így? Mondtam már hogy ne mondjon ilyeneket mert a szívem a tét.
- É-én.. - remeg meg hangom mire egy csókot nyom ajkaimra ezzel el is hallgatva.
- Ma is hallani akarom. - szólal meg miután elvál majd rám kacsint. 
Kérésére teljesen zavarba jöttem.. reakcióm látva hangosan felnevetett majd hajamba puszilva kezem után nyúlt és összekulcsolta azokat.
- Menjünk. - vigyorodik el majd maga után kezd el húzni.
Egész végig csak a kezünket vizslattam amik különös mód de tökéletesen összeillettek akárcsak az ajkaink.
Ettől a gondolatomtól szemeim akaratlanul is csodásan ívelt szájára tévedt.
Néha-néha végighúzta nyelvét ajkain, nehogy kiszáradjon.
Tettein sokat elidőztem és el is bambultam, mivel hirtelen csak megállt. Zavartan kapom el tekintetem, amikor elég közel lép hozzám.
- Ha már annyira nézegetted őket, akkor miért nem kóstolod meg? - vigyorodik el. Áh.. szóval észre vette. Gondolhattam volna..
Kérdésén egy kicsit elgondolkodtam majd egy picit lábujjhegyre állva ajkaim az övének nyomtam.
Egy szusszanás hagyta el ajkait, ezek szerint már ő is akarta a csókomat.
Kisebb puszikat hintettem a puha területre majd nyelvem kidugva végig húztam ajkain.
Egyből leejtette állát így egy könnyed mozdulattal becsúsztattam a nyelvem az övéhez.
Ajkaink egyre követelőbben falta a másikét.. ha így folytatjuk nem igen lesz ebből szép vége.
- Taeh.. - suttogom nagy nehezen közénk. 
- Csak még egy kicsit.. - motyogja alig érthetően majd ismét nekem esik.
Imádom a csókját és teljesen meg tud vele babonázni. Nincs az a személy a világon aki képes lenne neki ellenállni. Erre meg mernék esküdni.
- Szerelmem.. - szólok rá ismét.
- Ahh.. - sóhajt fel szomorúan majd egy utolsó csókot nyom a területre majd véglegesen elvál. - De akkor a koliban a dupláját kapom vissza! - jelenti ki ellent mondást nem tűrő hangon.
Ezen a mondatán csak felnevetek majd bólintok párat jelezve, hogy benne vagyok.
Karját átlendítette vállam felett és úgy vont közel magához,így folytattuk tovább az utunkat.


Amint a buszmegállóhoz sétáltunk magamban elkezdtem az imádkozást, hogy ne fussunk össze senkivel. Nem kell még egy veszekedés mint idefele jövet.
Nekem tényleg, komolyan semmi bajom sincs azzal a Hope gyerekkel csak hát azért jó lenne ha nem ragaszkodna annyira a ÉN barátomhoz. Nem arról van szó, hogy nem bízok meg bennük csak.. hát könyörgöm milyen jó pasit fogtam már ki?! És nagyon nem szeretném ha elvennék tőlem. Abba beleőrülnék.


[Taehyung szemszöge]


Már egyik lábamról a másikra támaszkodva próbálok  állni. A busz 45-re van kiírva de már 53 van. 
Kész őrület.
Bambulva bámulok magam elé mikor valaki bele áll a képbe, az az elém.
Egy szőke hajú lány volt igen mindent mutogató ruházatban. 
Lassan összenézünk párommal majd mindketten felkuncogunk. Egyáltalán nem tud engem izgatni senki más Kook-on kívül és remélem ez fordítva is így van. 
Lejjebb hajolva hozzá homlokom a fejének döntöm. 
Pár perccel később pedig meg is érkezett a várva várt a busz.
Előre engedtem sütimet majd követve példáját én is felmentem a buszra.
Kicsit hátrébb menve foglal helyet én pedig mellette, kezemet pedig azonnal összefontam az övével. Szeretem fogni a kezét, ez olyan mintha magamhoz láncolnám.
- Amúgy.. - szólalok meg a semmiből mire kicsit megugrott. - Jaj ne haragudj kicsim. - nevetek fel majd egy puszit nyomok hajába. - Csak azon gondolkozok már egy jó ideje, hogy te hogy lettél ilyen jóba Jiminnel? - értetlenkedek. Ez a kérdésem pedig tényleg elég régóta zavar engem. 
- Tudod.. - sóhajt fel. - Míg valaki mással volt elfoglalva nem akartam egyedül lenni. - most ezzel rám céloz? Hogy J-Hope-val voltam? - Na meg nagyon jól focizik és gondoltam kár lett volna kihagyni egy ilyen barátot. - mosolyog felém gúnyosan. 
- Hah.. ha szerinted ő jól focizik akkor te még nem láttál engem játszani. - kacsintok felé mire csak hangosan felnevetett. - Yah! Nem is vicces! - szólok rá.
- Bocsi hyung csak hát te és a sport? Két külön világ inkább. - nevet tovább.
Kicsit elgondolkodom hogy ezt honnan alapozhatja majd hirtelen beugrik..
- Most ezzel arra célzol hogy nincs kidolgozott testem meg ilyenek? - húzom fel egyik szemöldököm.
- Mi?! - hagyja abba egyből a nevetést.
- Hagyjuk. - húzom ki kezeim az övéből majd csak magam elé bámulva kezdek el agyalni.
- Tae.. - húzódik hozzám közelebb. - Én nem úgy gondoltam! - szabadkozik.
- Jungkook! Kérlek hagyjuk ezt a témát, elég kellemetlen számomra.. - húzom el számat. Eddig is tudtam jól, hogy nincs jó testem meg minden de az hogy ő is ezt gondolja, azért szarul esik.
- De nem Tae! - emeli fel kicsit a hangját, majd közelebb csúszik hozzám. - Imádom a tested oppa! - suttogja úgy, hogy csak én halljam. Tudja jól ,hogy be tud indítani ha így szólít. - Nem érdekel hány kockád van vagy hány nincs. Én úgy szeretlek ahogy vagy V! - közelebb hajol majd egy csókot lehel ajkaimra, de nem reagálok rá.
- Naa!~ Oppa! - szól rám durcizva de a reakcióm ugyan az: semmi. - Daddy.. ne rosszalkodj.. - suttogja majd egyik lábát átlendíti a csípőmön majd helyet foglal az ölemben.
- Ahj Jungkook.. miért akarsz kikészíteni? - sóhajtok fel nagy nehezen.
- De hát én csak szeretlek. - pislog felém nagy ártatlan szemeivel.
Na most tudjon neki valaki ellenállni..
Kezeim közé fogtam az arcát majd mélyen megcsókoltam, mire belemosolygott.
Igazából leszarom nagy ívből, hogy ki lát és ki nem, szeretem ezt a fiút és ez ellen nem fogok tenni semmit.
Imádom a cseresznye piros ajkait. Imádom az egész személyiségét.
- Akkor nincs hari? - görbíti le ajkait.
- Nincs. - mosolyodom el. 


[Jungkook szemszöge]


Amint befordult a busz a mi megállónkba egyből le is szálltunk.
Elindultunk a kollégium felé mire ráugrott a hátamra.
- Hyung.. - nevetek fel. - Még is hány évesnek érzed magad?
- Yah a hisztis nem gúnyolódik! - vág vissza.
- Még hogy hisztis.. - motyogom magam elé majd lökök egyet rajta, nehogy lecsússzon majd vele a hátamon folytatom az utamat.
Pár ember csak mosolyogva nézett minket páran pedig elég lenézően, de egyikkel se tudtam törődni. 
Engem más véleménye nem érdekel, csak az övé.
Nagy nehezen de felértem a lépcsőn és szó szerint beestem a szobánkba majd valahogy az ágyban kötöttünk ki. 
- Hulla vagyok! - fordulok a másik oldalamra.
- Öltözz át kicsim! - puszil hajamba.
- Hm? Minek? 
- Mert a tegnapi ruhádban vagy. - nevet fel.
- Ahjj.. - dünnyögök egy pár sort majd nagy nehezen a szekrényemhez lépve kivettem pár cuccot majd a fürdőbe léptem. Átcseréltem a ruhákat majd megigazítottam a hajam. Párat fújtam a parfümömből majd visszacsoszogtam hozzá.
Az ágyán feküdt és vigyorogva a telefonját nyomkodta.
Gondolom kivel beszélhet..
Amint észrevett egyből le is tette szó nélkül a készüléket és hozzám lépett.
Egyik kezét végigsimította arcomon majd lehajolva hozzám ajkaimra mart.
- Mit szólnál egy filmhez? - kezeit derekamra téve, néz szemeimbe.
- Umm.. milyen film? - kezd el kattogni agyam az ezernyi filmcímek között.
- Idegpálya? - veti fel az ötletet. 
- Azt még úgy sem láttam. - bólintok egyet. 
Miközben ő a laptopját halássza elő addig én besötétítettem a szobában majd a konyhába mentem és csináltam pattogatott kukoricát.
Visszatérve már minden kész volt csak rám várt.
Befészkeltem magam lábai közé majd hátradőlve, azaz így a mellkasának dőlve terültem el.
Ölembe vettem a laptopot így mindketten jól láttuk a képernyőjét.


-----------


Játékos vagy vagy néző vagy?

Vee visszahúzódó, végzős középiskolás lány, aki rátermettebb barátnője, Sydney unszolására regisztrál egy internetes játékba, az Idegpályába játékosként. A játék lényege, hogy egyre nagyobb pénzösszegekért egyre komolyabb és veszélyesebb kihívásokat kell végrehajtani, miközbe rengetegen nézik azt élőben. Vee első kihívása egy ismeretlen személy megcsókolása. Veenek pedig Ian-ra esik a választása, aki mint kiderül szintén Idegpálya-játékos. 

A nézők egyből felfigyelnek rájuk és irányításukkal már együtt kell végigcsinálniuk a vadabbnál vadabb feladatokat. A páros néhány óra leforgása alatt óriási népszerűségre tesz szert az internetes szurkolótábor körében. Ám ami ártalmatlan versengésnek indult, hamarosan adrenalintól túlfűtött hajszává alakul - a Nézők egyre követelőzőbbekké, a feladatok egyre veszélyesebbé válnak amelyeken során Vee kockára teszi a pénzét, a barátaival való kapcsolatát, és végül az életét is.

------------


- Jungkook.. - szólít meg barátom. 
- Hm? 
- Te elhagynál ha több millió pénzt ajánlanának fel neked? - kérdése kicsit ledöbbent.
- Hülye vagy?! Dehogyis! Nincs az a pénz amiért elhagynálak.. - rázom hevesen a fejemet.
- Ne feledd! Mindig van az a pénz amiért képes mindenki bármire! - nevet fel, mire engem is nevetésre késztet. Pedig semmi vicces nem volt a kijelentésén, csak hát annyira édesen nevet.
- Mert te képes lennél elhagyni? - gondolkodom el.
- Dehogyis! - vágja rá egyből, majd szorosan magához ölelt. 
- Hülye vagy ne gondolkodj ilyeneken. - csapom meg gyengén combját.
- Megszólalt a másik nem normális. - nevet fel mire ismét rám hozta.
- Fog már be. - rázom meg fejem vigyorogva. Nem veszem magamra amit mondd, tudom jól hogy csak hülyeségből mondja, na meg szeretetből.
- De amúgy nem volt rossz film. 
- Egyetértek, de most már éhes vagyok. - nyújtózkodom.
- Összedobok valamit, várj meg itt! - puszil hajamba.
- Segítek! - indulnék meg de visszaránt.
- Hogy megint elvágd az ujjad? Kösz abból nem kérek.
- Egyszeri eset volt és véletlen! - görbítem le ajkaim. - Na hyung!
- Nem hagyom, hogy megint valami bajod essen. - borzolja össze a hajam majd kilép a szobából.

De tényleg csak egyszeri alkalom volt.. meg amúgy is az ő hibája volt.. a hangjával teljesen elkápráztatott.

Erőt vettem magamon majd kisétáltam a konyháig. 
- Szerelmem, addig én lefürdök jó? - kérdezem szemeim dörzsölve, mire csak bólintott.
- Vagy várj! Mindjárt kész vagyok és akkor mehetünk együtt! - kezd el sietni.
- Nyugi hyung megvárlak. - mosolyodom el aranyosságán.
Míg még megterített addig felmentem a szobába azon keresztül a fürdőbe majd megengedtem a zuhanyzót és próbáltam tökéletesre beállítani a víz hőmérsékletét. 
- Nem meg mondtam, hogy várj meg? - lép be nevetve Taem.
- Még nem csináltam semmit. - fordulok felé hitetlenkedve mire egyből ajkaimnak esett.
Ez a csók másabb volt mint a többi eddigi. Ez sokkal követelőzőbb és szenvedélyesebb, de tetszett.
Kezeim pólójához vezettem, hogy levegyem róla de nem engedte.
- Hyung? - válok e. tőle kérdőn, mire beugrik. - Ugye nem azért nem engeded mert szégyelled a tested? - háborodok fel, mire csak lesüti a szemét. - Már megmondtam, hogy ez így pont tökéletes! Amúgy se jönnek be nekem az olyan kidolgozott felsőtestek. - rázom meg fejemet mire rám kapja tekintetét. 
- Komolyan? - kérdez rá óvatosan mire válaszképp csak megcsókoltam.
Térdhajlatomhoz nyúlt majd felvéve az ölébe be áll velem ruhástól a zuhany alá ami tiszta vízzé tett mindkettőnket de csókunkat ez se tudta félbeszakítani.