[Taehyung OPV]
- Jungkook.. mondtam már, hogy úgy viselkedsz, mint egy kisgyerek? - Sóhajtok fel.
- Yaah! Nem is viselkedem úgy! - Puffog.
- Chh.. hisztis. - Motyogom orrom alatt majd lökök rajta egyet, hogy le ne csússzon.
- Mit mondtáál?~ - Szólal meg hangosan.
- Tudod.. mintha valaki még azt mondta volna nekem, hogy a szopás süketít. - Gondolkodom el komolyan.
- Na jól van hyung ezt megjegyeztem. - Lecsúszik hátamról majd megelőzve veszi gyorsabbra a tempóját.
- Na~ Kookie hova sietsz? - Nevetek fel.
De mint, aki meg se hallotta volna, úgy megy tovább.
- Sütim? - Azt hittem erre reagálni fog de semmi, nem úgy, mint az előbb..
Megráztam fejem majd próbáltam utolérni, mikor már szó szerint lihegtem a hátánál elrugaszkodtam és most rajtam volt a sor, hogy ő cipeljen engem.
- Mi a..? - Pillant hátra nagy szemmel.
- Szia. - Vigyorgok rá.
- Hát ezt nem hiszem el.. - Sóhajt fel. - És még én vagyok a kisgyerek? - Háborodik fel, amitől mosolyt csal az arcomra.
- Éhes vagyok.. - Mondom szomorú hangnemmel, kérdését figyelmen kívül hagyva.
Nem válaszolt semmit csak egy gyorsétterem felé vette az irányt.
Karjaimmal átöleltem a nyakánál és úgy döntöttem fejének az enyémet.
Amint beértünk a kis kajáldába, minden szempár ránk szegeződött.
- Mi a faszt kell lesni? - Mormogom magam elé.
- Nyugi hyung. - Próbál nyugtatni.
Kis szétnézés után kiválasztottuk, hogy a saroknál lévő asztalhoz ülünk, majd egymással szemben foglaltunk helyet.
- Mit együnk? - Kezdem el olvasgatni az étlapot. - Hamburger? - Döntöm oldalra fejemet. - Mit szólsz hozzá JK?
- Én nem vagyok éhes, köszi.
- Nemáár~ Egyedül nem akarok enni! - Nyavalyogtam.
- Akkor talán a barátoddal kellett volna jönnöd. - Suttog maga elé.
- Jungkook.. - Szólítom meg halkan, majd körbe nézek, hogy biztosra menjek senki sem hallja meg rajtunk kívül. - Féltékeny vagy?
Kérdésemre egyből rám kapta hatalmas szemeit és meglepődve pislog párat.
- É-én? - Mutat magára óvatosan. - Én féltékeny? Hahh, hagyjál már a hülyeségeiddel hyung. - Nevet fel cinikusan. - Mire lennék féltékeny? - Néz rám értetetlenül.
[Jungkook OPV]
Ugyan még is mire lennék féltékeny? J-Hope-ra, hogy ilyen jól kijön Tae-vel?
- Én ezt látom rajtad. - Ránt vállat.
- Yaah, szerezzek be neked egy szemüveget? - Nevetek fel.
Épp visszaszólna, mikor megjelenik a pincércsaj.
- Felvehetem a rendelést? - Húzza ki magát. Nem azért de az a ruha ami rajta van, alig takar valamit amitől még a hányinger is elkapott.
- Egy hamburger lesz, köszönöm! - Mosolyog rá V.
Ez most komoly? Nekem azt ne mondja, hogy szerinte ez nem undorító. Már mint, hogy a csajt alig takarja valami.
- Már is hozom. - Kacsint egyet Tae felé, amitől nekem tátva marad a szám.
Azt gondoltam, hogy Taehyung is hasonlóképp fogja lereagálni de nem. Ő csak nevetett ezen.
- Lá-láttad? - Kérdezem felháborodva.
- Még is mit? - Értetlenkedik.
- Hát hogy rád kacsintott! - Csapok kicsit idegesen az asztalra. Nem igaz nem vette észre.
- Komolyan? - Pislog nagy szemekkel.
- Szerintem megtetszettél neki.. - Motyogom magam elé.
- Úgy gondolod? - Mosolyog izgatottan.
- Tessék itt a hamburgered. - Leteszi lassan V elé az ételt.
Tae halványan meghajolt majd neki is látott az étel pusztításának, de ez a liba még mindig itt állt.
- Na mi a faszra vársz még? - Kicsit gorombára sikeredett a kérdésem, de nem bánom.
Taehyung erre csak hangosan felkuncogott.
A csajnak ahogy elnézem nem tetszett ez a kijelentésem, de inkább sarkon fordult és visszament.
- Hülye picsa.. - Forgatom meg szemeimet.
- Aha, és még, hogy nem vagy féltékeny. - Húzogatja szemöldökét vigyorogva.
- Inkább tömjed magad. - Szólok rá.
Nem hinném, hogy féltékeny vagyok csak.. csak zavar. Zavar, hogy próbálkozik nála ez a liba.
- Süti..
- Hm? - Fordulok felé.
- Nyisd ki a szép kis szádat és mondd hogy ááá - "Repített" felém egy kis darab hambit.
Nem tudom miért de erre a mondatára teljesen melegem lett és mintha kezdett volna égni az arcom.
Most komolyan azt mondta, hogy szép a szám? Ő szokta nézni a számat?
- Jól van Kookie? Nagyon piros vagy.. - Simogat végig arcomon.
- Me-meleg van cs-csak ennyi. - Rántok vállat mintha nem lenne nagy probléma.
- Menjünk?
- Nem, edd csak meg nyugodtan. Még a végén megfulladnál nekem. - Nevetek fel.
- Akkor ááá. - Ismétli meg előző mozdulatát én pedig engedelmesen tátom ki ajkaimat.
- Finom, igaz?
- Hát lehetne finomabb is. - Kritizálom,
- Gondolhattam volna. - Forgatja meg szemeit nevetve.
Nem rég óta ismerem Taehyungot, pontosabban csak pár napja, de úgy érzem mintha már összenőttünk volna. Bár lehet ez csak az én szemszögemből van, remélem nem.
Felé pillantok, hogy megette-e már és látom, hogy az utolsó falatokkal küzd, ám valami kiszúrta a szemem.
- Várj ezt picit. - Állítom meg az evésben, majd kicsit felemelkedek, hogy könnyebben át tudjak hajolni az asztalon. Hüvelykujjammal végig simítok alsó ajkán, ezzel letörölve a mustárt róla majd egy laza mozdulattal lenyalom ujjamról, amire szemei kikerekedtek.
- Mi az? - Nevetek fel.
- Csináld még egyszer.. - Suttog maga elé majd nyelvével benedvesíti alsó ajkát.
- Már mint ezt? - Ismét áthajolok az asztalon majd hüvelykujjamat megint végig simítom alsó ajkán, amin még érezni Tae nyálát.
Nagyot nyelek mikor visszaülök helyemre és ujjamat a számhoz emelve lenyalom róla.
- Ahhh Jungkook ez olyan szexis volt.. - Terül el az asztalon vigyorogva.
- Az vagyok. - Kacsintok felé.
- Tönkreteszel.. - Suttog maga elé.
- Én nem csináltam semmit se. - Emelem fel kezeimet védekezőképpen.
- Hallod sütikém.. - Szólít meg. - Megadod nekem a telefonszámodat?
Kérése meglep. Minek neki az én telefonszámom?
Mondjuk nekem is jól jönne az övé..
- Írd be a számod. - Nyújtom át neki telefonom, majd pötyögtetni kezdi számát.
- Valami cuki becenevet beállíthatok? - Néz kiskutya szemekkel rám.
- Nem. - Válaszolom semlegesen.
- Naa~ olyan izé vagy. - Puffog.
- Inkább fizessünk és menjünk. - Sóhajtok fel.
- Oh igaz vissza is kéne érni. - Húzza el száját.
Miután vissza adta a telefonomat a kasszához sétáltunk és Tae kifizette az elfogyasztott ételét.
- Jaj várj! - Szól utánunk, vagy is inkább Tae után a pincércsaj.. - Ez még a tiéd. - Átnyújt egy kis cetlit majd vissza megy.
- Ez meg mi a rák? - Kikapom a kezéből és nocsak.. egy telefonszámmal találom szembe magam és egy lakcímmel. Ez most halál komoly?
Megfogtam és kettétéptem.
- Naa~ Jungkook ezt most miért kellett?
- Jaa, hogy neked kellett volna. - Lepődök meg. - Tessék itt van! - Kezébe nyomom majd elindulok a másik irányba.
Mondhatta volna, hogy neki bejön vagy valami akkor leléptem volna.
[Taehyung OPV]
Vigyorogva néztem Jungkook után. Mondtam én, hogy féltékeny és ezzel be is bizonyítottam.
Elhajítottam a cetlit majd utána futottam.
- Kook várj meg. - Megragadom karját és szembe fordítom magammal.
- Nem V! Miért nem mész inkább vissza hozzá? - Emeli fel hangját. Valaki mérges..
- Mert van nála fontosabb személy is. - Válaszolom egyszerűen.
- I-igen? Ki? - Kérdezi dadogva.
- Egy kis hisztis gyerek aki, nem képes bevallani magának, hogy igen is féltékeny, ezért próbáltam segíteni neki bebizonyítani. - Mosolyodom el.
Ahogy látom kicsit lefagyott.
- Ácsi.. - Teszi fel mutatóujját. - Kim Taehyung te féltékennyé akartál engem tenni?!
- Most miért vagy dühös? - Nézek szemeibe szomorúan.
- A-akkor neked nem is.. nem is jön be az a lány? - Mintha szó szerint könyörögne a szemével hogy nem legyen a válaszom.
- Minek nekem ő ha itt vagy te? - Kacsintok felé, mire teljesen elképedt.
Egyik kezét mellkasára helyezte majd nagy levegőket vett.
- Tae ne mondj nekem ilyeneket, mert elájulok. - Néz mélyen szemeibe.
- Megint piros vagy.. meleged van ismét? - Húzom el számat mosolyogva majd kezemet homlokára helyezem.
- Rohadj meg Taehyung! - Ellöki karomat majd elindul.
- Na~ Kook! - Futok utána.
Ekkor hirtelen megáll.
- Térdelj le. - Utasít.
- Micsoda? - Kérdezek vissza.
- Azt mondtam térdelj le! - Forgatja meg szemét.
Engedelmeskedem neki, így térdre ereszkedem mire mögém lép és hátamra mászik, karjaival nyakam átölelve.
Felkapom hátamra és elindulok vele.
- Akárcsak egy kisgyerek.. - Mosolyodom el.
A következő amit érzek, hogy valaki tarkón csap.
- Yaah! Ezt most miért?
- Milyen kisgyerek? - Szorítja meg jobban nyakamat.
- Egy hisztis kisgyerek. - Válaszolok kérdésére, majd gyorsan letettem a földre és futásnak eredtem.
Amint felfogta mit miért mondtam utánam sietett.
- Taehyung kinyírlak! - Kiáltotta el magát.
Futottam amilyen gyorsan csak tudtam. Visszasiettem volna a szobánkba, ha Hobi félúton nem kap el.
- Hova sietsz? - Nevet fel.
- Menekülök Jungkook elől. - Válaszolok lihegve. - Minden rendben veled? - Egyenesedem ki.
- Jól vagyok. - Vigyorog. - Lesz mit mesélnem. - Gondolkodik el.
- Naa~! Mesélj! - Csillannak fel szemeim.
- MEGVAGY! - Kiáltja el magát a folyosó végén Jungkook, de amint észreveszi hogy Hoseokkal beszélgetek egyből lefagy a mosoly az arcáról.
- Hát azt hiszem, hogy lesz valami.. - Vakarja tarkóját zavartan Hobi.
- Igen?
[Jungkook OPV]
Hiába kiáltottam neki, mintha mi sem történt volna beszélgetnek tovább.
Taehyung mellé sétálok és egy kicsit a háta mögé bújok, majd fejemet a vállának döntöm és úgy hallgatom, hogy miről beszélgetnek, de addigra abbahagyták a beszélgetést.
Kérdőn nézek fel rájuk de ők csak engem néznek.
- Mi az? - Kérdezem V-től.
- Magunkra hagynál egy kicsit? - Szólal meg J-Hope.
- T-tessék? - Pillantok fel rá majd Tae-ra.
- Kérlek.. - Suttogja, nekem pedig ennyi elég is volt.
Ellöktem magam tőle majd kikerülve beléptem a szobánkba és a lehető leghangosabban basztam be magam után.
Ismét majd egy évig fognak beszélgetni.. nem hiszem el.
Előttem miért nem lehetett volna mondani?
Megfogtam magam és elmentem zuhanyozni, így ezt este nem kell.
Amikor végeztem a hajszárítással is az ágyhoz csoszogtam és elterültem rajta.
Ahogy hallom még mindig beszélgetnek.
Elővettem a telefonom majd beléptem a névjegyzékbe ahol Tae♥ neve villogott. Minek írt mellé szívet? ez hülye..
Ráböktem nevére majd ráírtam.
Én: Khm... meddig szándékozol még beszélgetni? 😒
Pár perc múlva már jött is a válasz.
Tae: Nem sokára megyek♥
Most azt hiszi jobb lesz mert oda baszik egy szívet a végére?
Én: Ez volt tegnap is. 😶
Tae: Ne féltékenykedj❣
Én: Haladjál inkább.⌚
Erre nem válaszolt semmit. Hát ezt nem hiszem el..
Forgolódtam össze-vissza az ágyamban már kínomban. Mi tart eddig?
Megfogtam telefonom és most a hívás gombra nyomtam majd fülemhez emeltem a készüléket.
Amint felvette már szóltam is volna bele de megelőzött.
- Mindjárt megyek szerelmem, ne türelmetlenkedj! - Szól bele kedvesen.
Ettől a mondatától akkorát dobbant a szívem hogy az egész testemet beleremegett.
- Yaah..yah.. - Szólalok meg halkan. - Vé-véletlen volt.. - Mondom zavartan.
- Aha véletlen a fenéket! - Lép be a szobába, majd kinyomja a telefont.
- Há-hát most na.. - Fordulok a másik irányba rá se nézve.
- Hihetetlen vagy. - Kuncog fel. - Lefürdök. - Ezután már csak a fürdőajtó zárását hallom.
Azt mondta nekem, hogy szerelmem. Vajon csak hülyéskedett? Áh biztos hogy nem..
Vajon ott volt J-Hope mikor ezt mondta? Remélem.
Gondolatomból egy vizes hajú TaeTae zavart meg.
- Wow.. - Pillantok felé.
- Mi az?
Nem tudtam mit mondani neki ezért inkább csak hátat fordítottam neki.
Következő pillanatban azt érzem, hogy valaki lökdös.
- Mi az? - Fordulok hátra.
- Arrébb csusszansz?
- Minek? - Értetlenkedek.
- Hát.. azt hittem, hogy ma is együtt alszunk.. - Vakarja fejét zavartan. - De akkor semmi.. - Fordul el, de ekkor elkaptam gyorsan a kezét és berántottam magam mellé mire felnevetett.
- De vad valaki. - Gúnyolódik.
- Fogd be Taehyung. - Fordítok neki hátat. Majd nagy nehezen befészkelődik kényelembe helyezve magát mellém.
Már épp nyúltam volna kezéért de megelőzött.
Mancsát hajamba helyezte majd fejemet kezdte el simogatni.
Imádom mikor ezt csinálja.. teljesen megnyugszom tőle és annyira jól esik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése