8. Fejezet

[Taehyung OPV]



Álla alá nyúlok mutatóujjammal ezzel kényszerítve őt, hogy nézzen a szemembe.
Eleget tesz kérésemnek majd minden tekintetét rám szegezi. Nem mondok semmit, és ő sem ez pedig így pont jó.
Nem tudom mit érzek. ez valami különleges, azt hiszem.
Szavak nélkül is eltudom képzelni, hogy mi járhat a fejében. Össze van zavarodva akárcsak én, hogy mit miért reagálunk úgy le. De ahogy látom nem csak én nem tudom rá a választ. Vaagy~ lehet hogy látom, csak nem akarom észrevenni? Bonyolult.
- Miért.. - kezdek bele suttogva, mire kérdőn pillant szemeimbe. - Miért érzem azt, hogy meg kellene csókoljalak? - döntöm oldalra fejemet.
Kérdésem teljesen megdöbbentette.. amit nem is csodálok.
Miután egyáltalán felfogtam, hogy mit is mondtam neki teljesen zavarba jöttem. Szemei helyett inkább a padlót kezdtem el fürkészni, mintha annyira érdekes lenne.
Válaszára várok, de nem történik semmi..
Meddig várjak?
- Jungkook? - szólítom meg, hogy észhez térjen mert ezek szerint teljesen elmerült a gondolataiban.
- Ta-tae.. é-én nem.. nem is tudom, hogy.. hogy.. - hebeg össze vissza, nekem pedig ennyi elég is volt.
Előrébb hajoltam hozzá és ajkaimat óvatosan az övéhez illesztem, ami tökéletesen passzol az enyémhez.
Ajkai sőt, az egész teste megremegett. Szerintem ha nem tartanám akkor elájulna.
Mire nagy nehezen rávenném magam, hogy elkezdjem mozgatni puhaságaimat megcsörrent a telefonom és mintha ez vetett volna mindennek véget, úgy távolodott el tőlem.
Idegesen kivettem zsebemből majd a képernyőre meredtem, amin J-Hope neve villogott.
Rávettem a piros nyílra és elhúztam. Most nincs kedvem ehhez, ráadásul jól elbaszta a pillanatot.
- Ne-nem veszed fel? - félve kérdezi, de szemeimbe nem néz.
- Van ennél sokkal fontosabb dolgom is. - mire kimondtam ez a mondatom úgy kapta rám a tekintetét.
- É-én? - nem értem ezen miért lepődik meg.
- Igen te. - mosolyodom el.
- Fontos vagyok neked? Vagy is.. fontosabb?
Bólintok párat, mire elmosolyodik majd szorosan magához ölel és arcát nyakam hajlatába helyezi és belefúrja.
De az előző kérdésemre még mindig nem válaszolt és szerintem nem is fog.. kerülni akarta ezzel a témát?
- Ami pedig a csókos dolgot illeti.. - mintha csak a gondolataimban olvasna esküszöm. Nem tudok a szemébe nézni.. Félek a válaszától.
- Igen? - kérdezem, miközben egy hatalmas gombócot nyelek le éppen.
- Ha úgy érzed akkor miért nem teszed meg? - értetlenkedik.
Állam a padlót súrolja, sőt. Jól hallottam? Jól hallottam amit mondott?
Hiába hallottam nem tudtam feldolgozni, nem jut egyszerűen el az agyamig.
- Mé-még is mit? - most rajtam a sor, hogy dadogni kezdjek.
- Ahjj Kim Taehyung csókolj már meg! - Szól rám kicsit hangosan, amin meg is lepődök de a kérésén még annál is jobban.


[Jungkook OPV]


Nem tudom mi ez amit Tae iránt érzek.
Ez nem barátság.. nem is testvéri szeretet. Ez ezeknél sokkal több és csak egy módja lehet, hogy kiderítsem mit is érzek.
Az előbb még annyira megakart csókolni, most meg hiába kérem meg rá nem csinál semmit.. Meggondolta volna magát?
Eltelt pár perc majd a semmiből elkezdett hangosan nevetni.
Nem értettem mi történik, csak néztem, ahogy már a könnyek szakadnak a szeméből annyira nevet.
Nem tudtám mit csinálni, rám hozta a nevetést. Aranyosan nevet, szóval könnyű elkapni tőle.
- Aish Jungkook. - törölgeti szemeit. - Olyan jól tudsz te is színészkedni. - sóhajt fel.
- Várj.. te csak hülyéskedtél az előbb? - Gondolkodom el hangosan.
- Igen! - nevet tovább nekem pedig lefagy a vigyor az arcomról. - Mert te nem? - kérdez vissza kicsit félve.
- De.. de. - kezdek el lassan nevetni nehogy észrevegyen bármi furcsaságot.
- Miért hazudsz nekem?
- Miről beszélsz?
- Hazudsz JK.
- Már miért hazudnék hülye gyerek? - nevetek fel.
- Mert én is hazudtam neked. - erre a kijelentésére azonnal rákaptam tekintetem mire elkezdte húzogatni szemöldökét.
- Aishh~ Tae teljesen összezavarsz! - háborodok fel, de teljesen jogosan. Komolyan ki az az idióta aki játszik a másik érzéseivel?
Nekem ez már sok. Fogtam magam majd leszálltam az öléből, de visszarántott és újra felkapott.
- Mi van már? - förmedek rá.
- Csókolj meg. - beharapja alsó ajkát és úgy várja reakciómat.
Most komoly? Az előbb még úgy mond visszautasította az enyémet de most meg ő kér meg rá.
Nem tudom mit tegyek.. mi van ha megint csak szívat?  megrázom fejemet majd lassan kicentizve hajolok elé.
Mikor alig választ el minket pár milliméter, eldöntöm egy picit oldalra a fejemet, hogy majd jobban hozzáférkőzhessek.
Szemeibe nézek, ő pedig vissza rám majd óvatosan lehunyja azokat, ezzel jelezve hogy rohadtul nem viccelt. Erőt veszek magamon majd ráveszem magam, hogy én is lecsukjam őket.
Előrébb dőltem és ajkaink egymásnak koccantak majd megállapodtak egymáson.
Nem mozdultam, de ő sem. A levegő köztünk egyre melegebb lett.
Majd megéreztem, hogy elkezdi mozgatni ajkait az enyémen, nekem pedig ennél több nem is kellett.
Finoman és óvatosan kezdtem mozgatni őket. Tae tarkómra fogott ezzel közelebb húzva a csókba.
Csak szelíden kóstolgattuk egymást, majd alsó ajkát végighúzta ajkaimon aminek hatására egyből leengedtem államat így nyelvét át tudta tuszkolni az enyémhez.
Elsőnek csak végigsimított érző szervemen, majd feltérképezte egész területet, aminek hatására egy jól eső nyögés hagyta el számat.
Ismét ajkai után kaptam és összeforrtunk egy forrócsókban.
Levegőhiány miatt épp hogy csak annyira váltunk el egymástól, hogy azért oxigént kapjunk.
Ajkaira pusziltam aprókat, majd egyre sűrűbbeket végül ajkaimra tapadt és ismét megcsókolt.
Ekkor sikerült felfognom, hogy én tényleg csókolózok Kim Taehyunggal. Aki a szobatársam és padtársam is egyben.
Mintha ez az egyetlen ártatlan csók rá ébresztett volna mindenre.
Nekem tetszik Taehyung. De.. mintha ez tetszésnél is több lenne.
Azt hiszem beleszerettem abba a fiúba, aki mindig mellettem van mióta itt vagyok és mindennap egyre boldogabbá tesz már azzal ha rám mosolyog.
Miután elváltunk lihegve rám mosolygott.
- Ez valami rohadt jó volt.. - suttogja maga elé.
- Ne mondj ilyeneket.. - takargatom arcomat.
- Na most miért ne?~ - majd kezeimet próbálja elvenni arcom elől.
- Zavarba hozol Taee!~ - szólok rá hangosabban, mire elneveti magát.
- Nem vicces! - mondom durcizva.
- Nem, nem! - rázza fejét egyetértve velem, majd végig simít arcomon.
- Hahh.. elképesztő vagy.. - hitetlenkedek.
- Akkor reggelizel velem? - húzza össze szemét.
- Hát nem is tudom.. - gondolkodom el.- Naaa Jungkook ha ezek után is itt hagysz akkor én nagyon megharagszom. - mondja duzzogva karba tett kézzel.
- Na ki a hisztis? - nevetek fel majd lecsúszva öléből a konyha felé veszem az irányt.
- Te vagy az még mindig. - foglal helyet velem szemben.
- Ne kötekedjél Taehyung. - figyelmeztetem.
- Inkább tömjed már a pofádat! - szól teli szájjal, mire egy kaja darab kiesett belőle.
- Undorító.. - fintorodom el.
- Micsoda?
- Hanyagoljuk. - nézek oldalra. Amint végeztem a reggelivel, ami egyébként nagyon finomra sikeredett ezen meg is lepődtem de nem tettem szóvá akkor csak nagyra tartaná ettől magát.
Még jó sok időnk van az első óra kezdetéig szóval megpróbálom maradásra bírni még egy picit.
- Hyung elindulunk később? - dőlök el ágyamon hason.
- Fáradt vagy süti? - dől be mellém majd ujjait hajamba mélyeszti.
- Ühüm. - hümmögök válaszul.
Ezután csak csendben fekszünk egymás mellett.
Valamiért azt érzem, hogy ki kéne neki mondanom azt a bizonyos szót, hogy szeretem.
De félek, hogy hogy fog reagálni rá.. sejtem, hogy táplál valamilyen érzéseket irántam más különben nem kérte volna, hogy csókoljam meg amit végül ő tett meg de ez most mellékes.
- Tae.. - kezdek bele nagy erőt véve magamon. Nem olyan könnyű ez.. lehet hogy csak egy rohadt kis szó, de ez többet ér mindennél.
- Sütikém? - mosolyog rám.
- Ezt egyáltalán nem könnyű kimondani, de.. - sóhajtok fel. - Azt akarom, hogy tudd. - néz szemeimbe amit kíváncsian vizslat. - Én nagyon, de nagyon szere...- és ekkor megcsörrent a telefonja.
Azonnal kikapta zsebéből , de most nem nyomta ki hanem füléhez emelte, én meg csak idegesen néztem a falat.
- Micsoda? - nevet fel.
...
- Komolyan? - dőlt fel hirtelen.
...
- Most? - mosolyodik el.
...
- Megyek már. - bólint majd kinyomja.
- Ne haragudj kicsim, de mennem kell. - feláll majd magára kapja táskáját. - És én is téged. - lehajol majd egy csókot nyom számra majd kifut.
Én csak lesokkoltam fekszem tovább. E miatt az ember miatt egyszer szívrohamom lesz esküszöm..
Elsőnek kicsimnek szólít ami kibaszott cuki az ő mély hangjából hallani. Másodszor meg.. válaszolt arra amit el se tudtam mondani, de ő már tudta, hogy mi lett volna a vége. és egy én is tégeddel válaszolt.
Legszívesebben visítanék de nem tehetem, hisz kollégiumban vagyok.
De várjunk csak!
Hirtelen feldőlök majd magam elé meredek. Ki hívhatta, hogy ilyen sürgős volt, hogy nélkülem ment el?
Egyből kikaptam telefonomat majd írni kezdtem neki:
Én: Ki hívott?😒
Elkezdtem lábammal idegesen dobolni, mire jött a válasz.
Tae: Miért érdekel?😲
Én: Tudni akarom, hogy ki az aki fontosabb mint én.
Tae: Honnan veszed hogy ő fontosabb??
Én: Akkor nem hagytál volna csak úgy itt miatta.
Tae: Naa JK:( nálad fontosabb személy nincs számomra❣
Én: Azért hagytál itt.. pedig még mondtad is hogy nélküled nem mehetek sehova. Fordítva már nem így működik vagy mi?
Kezdek kicsit dühös lenni. Tudni akarom, hogy ki miatt rohant úgy el..
Tae: Ne hisztizz kérlek:(💕
Én: Csak mert tudni akarom, már már is hisztizek?
Tae: Nem de ahh.. összezavarsz:(♡
Én: Hát még te engem.
Tae: Később elmesélek mindent, rendben?💞
Én: Nem kell köszi.
Tae: De igen kell><
Én: Csak annyit mondj el, hogy ki miatt rohantál úgy el? (engem itt hagyva de ezt most mellékes.)
Azért zárójelbe beírtam neki, hogy észrevegye rohadtul zavar.
Tae: Hoseok miatt.
Én: Hát persze hogy miatta...
Tae: Ne féltékenykedj!💖
Én: Áhh én soha!😋
Vártam hogy írjon de ezután nem írt semmit. Biztos megint közbe jött valami fontosabb dolog.
Elképesztő ez a gyerek.. értem én hogy jó barátja de engem meg szeret, nem?
Pár perc múlva azt veszem észre hogy V hív. Mit akar már?
Unottan elhúztam a zöldet majd fülemhez emeltem a készüléket.
- Szeretlek. - szól bele mély hangján. A szívem egyből gyorsabban kezd el verni. Normális ez? Csak felhív hogy ezt elmondja.. hülye gyerek ezzel majd meghatsz mi?
- Nem érdekel. - mondom érzelemmentes hanggal majd alsó ajkamba harapva várom a reakcióját.
- Nem-e? - lép be a szobába, amire egyből odakapom a fejemet.
- Há-hát te? - pislogok felé nagy szemmel, majd kinyomom a telefonom.
- Nem érdekel? Igen? - lép egyre közelebb hozzám lihegve. Futott volna? Értem?